2013. március 2., szombat

Move your limits



MOVE YOUR LIMITS

Per Spildra Borg and Merete Klingen – the founders of
STELLA POLARIS (1985 – 2013) – invite you to a special
workshop in their little theatre in Hungary.
The workshop is a journey for the participants to explore their
inner power through the methods of STELLA POLARIS
actor work. We will through movements, dance, voice, singing
and rhythmical work open new doors for expression and communication.
We will connect with our inner nature and the
outside nature as well as to find joy and our present roots.
The workshop is open to everyone who are willing to move
out of their comfort zones and who are looking for adventures
and magical transformations happening in their lives.

Former workshop participants say :
“This work is based on a real spiritual background that
transforms human beings…”
“I learned a lot about performing; being there 100% and
what energy you get from that !!!”
“This work is like a wave that takes you to another level…
and all inside resistance disappears in this wave…”
“The most important for me is how you teach and connect
with people; the honesty of the communication…
What you give out, is naturally coming back. The teaching
is about setting the body and mind free and to be what you
are…”

The workshop is held in TRÓJA HÁZ , our little theatre in
Magyarlukafa, a small village in Hungary. The accommodations
are simple and cosy.
Workshop fee with food and accommodation included:
For Hungarians and central Europeans: 250 €
All others: 550 €. If you want a single room, you have to
pay some extra.

For more information and enrolment:
merete@stella-polaris.com

Stella polaris

Magyarlukafa, Fő Utca 42, 7925 Hungary. Tel: +47 91514342
www.stella-polaris.com

2013. január 26., szombat

Úristennemtudomhányasszem 214 days left

Újra itt, Norvégiában.
December 20-án, két nappal a karácsonyi buli után hazarepültem Magyarországra.
Ez persze lehetne csupán ennyi, de egy kicsit bonyolultabban sikerült. A Bosa (Dorota) és a Dziwny vitt ki kocsival a reptérre, ahova fél 8-ra oda kellett volna érnem, az volt két órával az indulás előtt, de ez sajnos kivitelezhetetlen volt, köszönhetően annak, hogy az ebédlőasztalon hagytam a 3 legfontosabb dolgot, ami kellett: személyi, telefon, repjegy. Szóval másfél órányira a házunktól fordultunk vissza és hívogattuk az összes potenciális gépjárművezetőt, aki el tudná hozni a cuccaimat legalább a kompig. Szerencsére a Per elérhető volt és tettrekész, eljött a kompig, nekünk meg vissza kellett menni arra az oldalra, szerencsére pont úgy járt hogy elértük mikor visszaindult. Ekkorra már kikristályosodott, hogy nem érem el a gépet, de a Bosa azt mondta, amíg nem állok ott a beszállókapunál és látom elmenni a repülőt, addig még nem késtem le. Én ennél azért pesszimistább vagyok, úgyhogy teljesen beszartam, elkezdtem agyalni, hogy most mi lesz, mikorra tudok másik repjegyet venni, aztán azon, hogy mikor írjak sms-t az Andrásnak hogy nem kell kijönnie elém. 40 perccel a gép indulása előtt szólt a Dziwny hogy tegyek le arról, hogy becsekkolom a nagybőröndömet és pakoljak át mindent ami kell a kézipoggyászba. 21:30- kor már csak 5 percre voltunk a reptértől, a gép elvileg 21:25-kor indult. Ekkor határoztam úgy, hogy a kézipoggyászt is a kocsiban hagyom mert még az is csoda lenne, ha minden nélkül -5 perc alatt átengednének az ellenőrző kapun. 10 perc késéssel megérkeztünk, azaz a Bosa lassított a bejárat előtt én meg kiugrottam a Dziwny-vel, aki előrerohant, arra az esetre, ha a pánik elhomályosítaná az agyam és nem látnám merre kell menni. A biztonságiak nem sokat szarakodtak, szerintem látták, hogy amerikaifilmes komplexusom van és nem akartak ebben részt venni, úgyhogy engedtek átrohanni kabátban. A gépet szerencsésen elértem, azóta is hálás vagyok a Dziwny-nek meg a Bosa-nak és teljesen megváltozott a véleményem a veszett ügyekről.
Az első pár nap gondom akadt az átállással, de szerencsére hamar belerázódtam az otthoni életembe, le is betegedtem nemsokára, ami egy héttel ezelőtt megszűnt.
Na hát a karácsony marha jól telt, szenteste leamortizáltam a családomat egy rögtönzött akrobatika órával, amit a Csongor (az öcsém) egész jól viselt viszont az apa kitörte a lábát. Ezért a Virág nagyon megharagudott és összevesztünk, de később bocsánatot kért, meg én is és könnyek közt omlottunk egymás karjaiba. Az anya eközben nem tudom mit csinált, szerintem fényképezett.
Az Andrással megajándékoztuk egymást hógömbbel, amit együtt készítettünk. Az övében Törperős van kék csillámporral, az enyémben angyalka rózsaszínnel. Aztán elvitt az anyukája Bécsbe karácsonyi vásárt nézni, de az nem volt, úgyhogy inkább bementünk a Manner boltba és vettünk nápolyit meg mangós csokit, aztán ettünk bécsi szeletet krumplisalátával, ami a legfinomabb volt amit valaha ettem.
Karácsonyi ajándékaim 90%-a sál-sapka-kesztyű szett, ugyanis mindenki tisztában volt azzal a ténnyel, hogy az egész életemet Norvégiában hagytam, szóval elhalmoztak fontos dolgokkal. Ennek örömére, minden nap mást vehettem fel, pedig azt hittem abban a ruhában kell járnom egy hónapig, amiben hazamentem.
Szóval menő volt, vásároltam néhány dolgot, ami azért mégiscsak kellett, meg befizettem pár számlát, ha már otthon voltam. Például a T-mobilt, ami nagy só volt, de végül lemondtam az előfizetésemet és vettem egy feltöltős SIM kártyát. Ezt egy napon belül el is hagytam, ezt akkor vettem észre mikor beléptem a norvégiai szobámba.
Tegnap érkeztem meg Oslo-ba egy tökismeretlen repülőtérre és jöttem el Stokke-ba egy tökismeretlen vonattal, ami nagyon menő volt. Az András előrelátóan két repjegyet nyomtatott és lovagiasan kicipelte helyettem a táskámat, amibe csempészett joghurtos müzliszeletet, amitől sírva fakadtam mikor kipakoltam.
Ma kimentem a közeli dombra találkozni a Maria-val (a mentorom), aki a fiával meg pár ismerősével szánkózott. Keddig egyedül vagyok mert csak akkor jön a Masha (a másik önkéntes), aki Prágában van a rokonainál egy hétig. Azért a Bosa itt hagyhatta volna a Furbo-t. Az a kutya.